2007 utolsó drift edzése volt november 11.-én, ahova több, mint 40 autó érkezett. Bizony, egyre népesebb és erősebb a mezőny, egyre több a kezdő, a profik meg egyre jobbak. Nem véletlen vannak a magyarok az európai élmezőnyben, és az ilyen szervezett edzések csak fokozzák a fejlődést.
A nap jól indult, 7re mentem a trélerért, fél 9kor már el is tudtunk indulni. A népligetnél felvettük Gabót, így Valérral és Tündével négyen vágtunk neki a fél órás útnak. Negyed tízkor értünk a pályára és foglaltunk el egy jó helyet. Valér és Szmöre, aki a pályán csatlakozott hozzánk, egyből elkezdték építeni a sátrat, amit Országh Zsolt első osztályú rally versenyzőtől kaptam kölcsön. Ezúton is köszönöm neki. Csinos kis szervizparkot építettünk ki, így azért kényelmesebb volt a kocsit szerelni és az esetleges felhőszakadástól is megvédett (volna) minket. Szerencsére a rossz idő várt egy napot.
Viszont rögtön az elején adódott egy kis probléma. Nagyon elültettem az autó hátulját és a gumi beleért a kasztniba. Ki kellett menni lecserélni a kreket és feljebb emelni a kocsit. De a levételnél a már sérült tőcsavarok még jobban elnyalódtak, így csak hosszas menetmetszővel való kezelés után sikerült elfogadható állapotba varázsolni őket. Lassan 12 óra felé közeledett mire újra pályára léphettem.
Utána viszont hibátlanul ment a kocsi, tudtam próbálkozni a gátlók állításával és a nyomtáv alakításával. Sikerült enyhén túlkormányzottra állítani a kocsit, így talán kezesebben viselkedik a kanyarokban. Az összetartás és az utánfutás módosítása is tervben volt, de azt nem sikerült kipróbálni. Sok barátot és a "gyerekeket" is megautóztattam, akik kicsit féltek a kompromisszum mentes versenyautó ülésében.
Gyakoroltam továbbá a D1-ben divatos, vagy inkább elvárt teljes gázas kanyarvételt is, ami remek füstöt generál, főleg 14”-es kerekekkel, és amitől néha igencsak felmelegedett a hátsó fék, megnehezítve a kézifékes ráérkezést a kanyarokra (mivel nem nagyon fogott). Jókat tsuisoztam Szántó Nikivel, aki egyre ügyesebb, Finta Tomival és Dénes Mikivel is. Mindannyian erős ellenfelek lesznek a következő évben. Géza barátommal is többször szépen egymásra autóztunk és tulajdonképpen mindenkivel, akit utolértem:)
A végén Radírpapa és Radírmama egy nagyon kellemes meglepetéssel várt minket. A már lassan megszokott bogrács mellett pezsgősüveget formáló tortával leptek meg minket, a drift második születésnapja alkalmából. „Hab” volt a tortán az első három helyezett autójáról készült kis modell, amit Radírpapa saját kezével csinált. Köszönöm nekik a meglepetést!
Összességében egy kellemes edzést zártunk, jókat autóztam sok ismerőst és barátot sikerült megkocsikáztatni. Két taxis utasom is volt, nekik is köszönöm, hogy engem választottak!
Köszönöm továbbá állandó szerelőimnek Valérnak és Szmörének a segítséget, megint sok munkát vettek le a vállamról. Gabó is segítségemre volt a kamerázásnál, bár a hamar lemerülő akksi kicsit megcsonkította a tervet. De nem csüggedünk, jövőre újult erővel vágunk neki a szezonnak!
Videok a galériában!